Jelenlegi hely

Most alakítjátok ki a gyerekszobát? Erre figyeljetek!

Aligha akad szívmelengetőbb feladat a gyerekszoba megálmodásánál, végül pedig az álmok valóra váltásánál. Általában a látványra ható részletek azok, amik első körben letisztulnak, és amiknek a megtervezése igazi öröm. Viszont a funkcionalitással összefüggő tényezőket is érdemes számba venni. Főleg, hogy ezek közül nem egy kényezteti a szépérzéket.

Mi az a feladat, ami elmaradhatatlan?

A nyílászáró csere. Ez az, amit nem ildomos elnapolni, vagy későbbre hagyni. Hogy miért? Azért, mert a kiviteleztetésével megannyi előny zsebelhető be. Egyrészt megteremthető általa a gyerekszoba nyugalma, csendje, intimitása. Hiszen az új ablakok nemcsak hőszigetelésben verhetetlenek, a zavaró neszeket is párkányon kívülre zárják. A gyermek nyugodt álmánál pedig nem igazán létezik nagyobb ajándék. Úgyhogy önmagában ezért megéri elgondolkodni a cserén. De ez tulajdonképpen még csak a jéghegy csúcsa, hiszen ezen felül lényeges az anyagi hasznot is kihangsúlyozni.

Az ablakok beépíttetése jár egy adott költséggel, aminek a nagysága nyilván többtényezős kérdés. Viszont ami talán a legfontosabb, hogy ez egy egyszeri díjtétel, ugyanakkor a cseréltetés nyomán sorjázó előnyök folyamatosan élvezhetőek. A rááldozott összeg tehát idővel sokszorosan megtérülhet. Hiszen ha az ablakok szigetelése kitűnő, akkor az egyet jelent az energiafelhasználás mértékének jelentős csökkenésével. Konkrétabban nyáron a hűtésre, télen a fűtésre sokkal kevesebb energiát kell felhasználni, mint korábban. S ez bizony súlyos tízezrekben érzékelhető pozitívum.

Melyik márkára célszerű voksolni?

Nyilván az egyéni preferenciák az elsődlegesek akkor, amikor a „legjobb” brand megtalálása a cél. De a tapasztalatok alapján nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a Veka ablak nem kínál zsákba macskát, ellenben magas minőséget annál inkább, minden egyes fent is említett területen. Ráadásként, ahogy arra a bevezetőben is utaltunk, megjelenés terén sem vall szégyent, vagyis a gyerekszobának nem pusztán a praktikus, hanem az esztétikus részévé is válhat az egész család legnagyobb örömére.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ugrás az oldal tetejére