Jelenlegi hely

Megnyitott a várva-várt Fitt Mami Klub! Jelentkezz a hétvégi, ingyenes nyílt órákra itt!

Elindult a kaposvári Fitt Mami Klub, mely több szempontból is egyedülálló városunkban, de talán Somogy megyében is, hisz kizárólag nőknek szól! 

Az ötlet megálmodója és megvalósítója is egyben: Vajda Ramóna, aki - barátnőjével Késmárki Klaudiával közösen - azzal a céllal hozta létre a klubbot, hogy legyen a kaposvári édesanyáknak, nőknek egy szentélye, ami csak nekik, csak értük van.

Ahová a kíváncsi férfiszemek nem tekinthetnek be, ahová olyan ruhába mehetünk, amilyenbe akarunk, akár az otthoni kényelmesre hordott mackóban is, nem kell senkinek megfelelni vagy feltétlenül kiöltözni…
Magunkkal vihetjük szemünk fényét is, akár egy másik órára, akár a gyereksarokba helyezve. Így minden édesanyának lehetősége nyílik úgy edzeni, hogy a gyermekét biztonságban tudhatja, ott lehet vele, és mégis közben az edzésre és saját magára tud fókuszálni.

Az edzőterem a belvárosban, Kaposvár szívében, az Európa parknál található. Kismamák, anyukák és nagymamák is találnak itt maguknak lehetőséget a sportolásra, kikapcsolódásra.

Kismamáknak:

  • kismama torna, kismama aerobic, kismama jóga, szülésfelkészítés, hangfürdő kismamáknak

Gyerekeknek:  

  • minitorna, kiskamasztorna, aerobic, zumba, gyereksarok, baba-mama torna

Felnőtteknek/anyukáknak:

  • köredzés, személyi edzés, hangfürdő, zumba fittness, zumba hard, baba-mama torna, aviva torna

Nagymamákra is gondoltak, így az idősebb korosztálynak:

  • senior torna, aviva torna, senior jóga

valamint regenerációs edzés és tanácsadás, masszázs, gyógykezelések stb.

Időhiánnyal küzdőknek:

  •  a szuper hatékonyság eléréséhez NANO Fitness ruhával készülnek, mely bármely edzésforma mellett választható kiegészítőnek. A nyílt napon lehetőség lesz az ingyenes kipróbálásra is.

 

Július 6-7-én nyílt napot tartanak, ingyenes órákkal melyekre az alábbi linkeken regisztrálhatsz:

Szombat


8:30 Köredzés 45 perc

Ez az edzésterv a magas intenzitású aerobic és az állóképesség-fejlesztő gyakorlatok keveréke, melyet könnyű követni, kiváló edzést nyújt és melynek célja a zsírégetés, izomépítés, valamint a szív- és tüdő állóképességének javítása. Egyetlen „kör” edzés az összes előírt gyakorlat elvégzését jelenti; a lényege az, hogy amint végeztünk egy körrel, újra elkezdjük az elejétől ugyanazokat a gyakorlatokat, és elvégzünk még egy kört. Az edzés során nagyon kevés pihenő van a gyakorlatok között, gyakran egy gyors mozdulattal át is térünk a következőre.

Jelentkezem a Köredzés nyílt órára!


10:00 Gerinctorna

A gerinctorna segíti a gerinc épségének fenntartását, tehát nemcsak a gerincbántalmak kezelésének, hanem azok megelőzésének fontos eszköze. A gyakorlatok lazítják, átmozgatják a gerincet, csigolyákat, váll ízületeket. Elengedhetetlen azok részére,akik ülő, vagy álló foglalkozásúak  és nem ismeretlen számukra a délutánra/estére  bekövetkező nyaki-, háti-, deréki rész bemerevedése, fájdalma.

Jelentkezem a Gerinctorna nyílt órára!


11:00 Minitorna

Mesés gyerektorna a legkisebbeknek, a 4-8 éves korosztály számára

Jelentkezem a Minitorna nyílt órára!


13:30 Zumba 45 perc (Zumba Fitness)

Táncolj, hogy élj, élj, hogy táncolhass! Szabadság, stresszoldás, kalóriaégetés, édes veríték. Ezt jelenti a vendégek számára a Zumba. A szó jelentése: gyorsan mozogni, bulizni, szórakozni. Sokan az órák során felszabadítják önmagukat, újra felfedezik a bennük rejlő nőt. Ez a táncos fitness program biztosítja a 600-800 kalória égetését, intenzitástól függően. Gyere és bulizd ki magadból a napi stresszt! Hol kemény, hol táncosabb az óra. Én a keményebb, fitness-esebb vonalat képviselem. A latin ritmusok, táncok és a mai slágerekre készített koreók biztosítják az önfeledt hangulatot. Bulizva változol testileg-lelkileg

Jelentkezem a Zumba nyílt órára!


14:30 Kismama torna

Terhes vagy? Gratulálok! :) Vannak fájdalamid? Szeretnéd jobban érezni magad? Ha a 12. hét után vagy, akkor gyere el erre az órára! Mért válaszd ezt? Gyakorlatok a helyes testtartás megőrzéséért, a hát és derékfájdalmak megelőzéséért, teherbíróbb izomzatért, ízületekért! Speciális hát-, mell-, láb gyakolatainkkal igazán átélheted az áldott állapotod, nem fogsz szenvedni a vízesedéstől, lábdagadástól és egyéb fájdalmaktól!

Jelentkezem a Kismama torna nyílt órára!


15:30 Gyerek-zumba

Intenzív táncos fitneszirányzat gyerekeknek, mely megmozgat és könnyen tanulható, több táncstílust átfogó fitnesz-táncórák. Az óra megmozgatja, erősíti és formálja a gyerekeket, miközben fejleszti a ritmusérzéket, a testtartást, a hajlékonyságot és a koordinációt. Másik jellegzetessége a Zumbának, hogy ez egy fitnesz irányzat, tehát az óra fontos része, hogy szinte folyamatosan táncolunk, sokszor a szám közben felépítve tanulunk meg egy-egy új koreográfiát, ezáltal a folyamatos mozgás által és a gyors-lassú számok váltakozásával egy remek intervallumos aerobik jellegű edzés jön létre

Jelentkezem a Gyerek-zumba nyílt órára!


17:00 Zumba Hard 45 perc 

Minden ütemhez tartozik egy mozdulat, minden mozdulathoz tartozik egy ütem. A Hard órákon az erőt és állóképességet fejlesztő gyakorlatok intenzitása fokozatosan erősödik. A saját testsúlyunkat használjuk fel az erőnlétünk és kondíciónk javításához, valamint izomzatunk szálkásításához. Aki táncolni szeret, annak is ajánlom, tökéletes kiegészítése a finom, táncos mozgásoknak

Jelentkezem a Zumba Hard nyílt órára!


Vasárnap

Vasárnap vendégként érkezik Czukor Zoltán világbajnok gyalogló, aki praktikus tanácsokkal lát el bennünket.


10:00 Zumba Nano Fitness ruhában

Táncolj, hogy élj, élj, hogy táncolhass! Szabadság, stresszoldás, kalóriaégetés, édes veríték. Ezt jelenti a vendégek számára a Zumba. A szó jelentése: gyorsan mozogni, bulizni, szórakozni. Sokan az órák során felszabadítják önmagukat, újra felfedezik a bennük rejlő nőt. Ez a táncos fitness program biztosítja a 600-800 kalória égetését, intenzitástól függően. Gyere és bulizd ki magadból a napi stresszt! Hol kemény, hol táncosabb az óra. Én a keményebb, fitness-esebb vonalat képviselem. A latin ritmusok, táncok és a mai slágerekre készített koreók biztosítják az önfeledt hangulatot. Bulizva változol testileg-lelkileg.

Jelentkezem a Zumba Nano Fitness nyílt órára!


11:00 Baba-Mama torna 

Szívesen edzenél, de nem tudod kire bízni a kicsit? Nem gond! Hozd magaddal erre az órára és tornázz vele!  Ezen a napon 2-4 éves korú gyermekkel várunk.

Jelentkezem a Baba-Mama nyílt órára!


11:45-12:15 Gyerek-zumba

Intenzív táncos fitneszirányzat gyerekeknek, mely megmozgat és könnyen tanulható, több táncstílust átfogó fitnesz-táncórák. Az óra megmozgatja, erősíti és formálja a gyerekeket, miközben fejleszti a ritmusérzéket, a testtartást, a hajlékonyságot és a koordinációt. Másik jellegzetessége a Zumbának, hogy ez egy fitnesz irányzat, tehát az óra fontos része, hogy szinte folyamatosan táncolunk, sokszor a szám közben felépítve tanulunk meg egy-egy új koreográfiát, ezáltal a folyamatos mozgás által és a gyors-lassú számok váltakozásával egy remek intervallumos aerobik jellegű edzés jön létre.

Jelentkezem a Gyerek-zumba nyílt órára!


13:30 KKT (kiskamasz torna) 

A 6-10 éves gyerekek számára specializált torna elsősorban a testtartás javítására a cél.

Jelentkezem a KKT nyílt órára!
 

A NANO Fitness ruhák kipróbálása

A nyílt napon lehetőség lesz a NANO Fitness ruhában edzeni (11:00-16:00 között, regisztráció után, telefonon egyeztetett időpontban, kb 15 perc az edzés a ruhában.).
Ez egy olyan innováció a sportban, amivel rapid sebességre kapcsolhatunk. A 2 órás edzés hatékonyságát 20-25 perc alatt elérjük. A technológia sajátossága, hogy elektromos izom stimulációval extra munkára késztet 11 izomcsoportot. A NANO Fitness ruha vékony, kényelmes, viselet szinte észrevétlen és mivel ez egy vezeték nélküli változat, így a mozgásban teljes szabadságot biztosít, nem akadályoz.

Jelentkezem a NANO Fitness ruhás nyílt órára!

 

Fitt Mami Klub

7400 Kaposvár, Fő utca 7. (Európapark Üzletház)
+36304628783

fittmamiklub@gmail.com
www.fittmamiklub.hu

A legtöbb információt pedig itt találod: https://www.facebook.com/edzoteremkaposvar/

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére