Jelenlegi hely

Kultik Mozihálózat - “Gyerünk a moziba be!”

Mozizást népszerűsítő kampány

2021.07.15-07.21. között az ország 21 mozijában

 

Hosszú kényszerű szünet után, újra a régi módon élvezhetjük a legújabb filmeket!

Közel másfél évig tartott a moziipar történetének legsötétebb időszaka, hiszen ilyen hosszú ideig, ilyen szigorú korlátozásokkal még a világháború alatt sem kellett a mozirajongóknak nélkülözniük a filmszínházakat, mint a koronavírus alatt. Az elmúlt időszak azért is sok nehézséget tartogatott a mozik számára mert leálltak a forgatások, folyamatosan csúsztak a premierek, a vetítőtermekben pedig maximum az üres székeknek peregtek a filmek.

Májusban azonban, ha korlátozások közepette is, de végre kinyithattak a mozik, és lassanként elindultak a várva várt filmek bemutatói is.

Július 3-a, pedig valószínűleg piros betűvel kerül be a mozik naptárába. Hiszen ekkor értük el hazánkban az 5,5 millió beoltottat, ami a megjelent kormányrendelet értelmében azt jelentette, hogy már védettségi igazolvány nélkül is lehet a vetítéseken részt venni.

Utóbbi intézkedés újra berobbantotta a mozik világát. Már az első héten megsokszorozódott a nézők száma, a második hétvégére pedig újabb ugrás következett. Az első két hétben pedig a filmtörténet nagyon várt produkciói kerültek bemutatásra, így ezek az eredmények nem is annyira meglepőek.

Az elkövetkező mozis héten, 07.15. és 07.21. között meghirdetett kampányhoz az ország 21 mozija csatlakozott, mellyel célunk, hogy felhívjuk a mozirajongók figyelmét arra, hogy rajtuk múlik a MOZI jövője. Jöjjenek moziba, váltsanak jegyet és járuljanak hozzá, hogy a MOZI továbbra is fennmaradjon.

Gyerünk a moziba be, mert most tényleg mindenki bepótolhatja azt, amire az elmúlt másfél évben várt. Nemcsak korlátozások nélkül lehet mozizni, hanem olyan hazai és nemzetközi filmek sora kerül bemutatásra, melyek közül biztosan mindenki megtalálja a számára legizgalmasabbat.

Irány a moziba be és élvezd újra a mozi varázslatos élményét a jobbanál jobb filmeket. Július 8-án már megérkezett a Marvel mozis univerzumának negyedik fázisa, a Fekete özvegy, de folyamatosan érkeznek a nagyon várt filmek, mint a Space Jam - új kezdet, Az NBA szupersztárja, LeBron James és Bolondos dallamok 2D sztárjai egy csapatban játszanak. Érkezik a Dzsungeltúra, egy izgalmas kalandfilm, melyben Dwayne Johnson a folyami hajóskapitányt, Frank Wolffot alakítja, Emily Blunt pedig Dr. Lily Houghton szerepében látható. Nemsokára bemutatásra kerül a Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek is, mely a G.I. Joe univerzum egyik legrejtélyesebb és legkedveltebb karakterének eredettörténete. Nem kell már sokat várniuk a családoknak sem a 2013-as év sikerfilmjének a folytatására a Croodék – egy új korra sem. De a következő hetekben kerül a mozik vásznára az Idő, a Jeges pokol, és a Becsúszó szerelem is.

Várunk minden mozirajongót szeretettel!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére