Jelenlegi hely

Környezetbarát kisvasút az Igali Gyógyfürdőben

Néhány hét múlva először gördül ki a környezetbarát kisvasút, mely az Igali Gyógyfürdő területén közlekedik majd.

Hamarosan a fürdővendégek is használatba vehetik. Európában az igali lesz az első olyan fürdőhely, ahol ilyen családi kisvasút üzemel. Igal, Somogy megye első minősített gyógyhelye, a fürdő pedig nem csak a gyógyvízéről, hanem gyermekbarát szolgáltatásairól is messze földön híres, ezért a beruházásnál fontos szempont volt, hogy a mozdony teljes egészében környezetbarát módon, elektromos akkumulátorral üzemeljen, illeszkedve a helyi elvárásokhoz és szem előtt tartva a vendégek zavartalan pihenését. Az úszómedence mögötti napozótéren található az apró vasútállomás, ahonnan a szerelvény útnak indul majd és elhalad többek között a sportpályák, a medencék és az óriáscsúszda mellett is a mintegy 600 méter hosszan kanyargó sínpáron. Az utasok és a fürdővendégek biztonsága miatt a jármű csak igen lassan közlekedik majd a fürdő területén. A kisvonat közlekedését emellett aktív jelzőberendezések és rutinos mozdonyvezetők biztosítják. Az új turisztikai attrakció tervezetten egész évben üzemelni fog és a szezonon kívüli időszakban is a látogatók rendelkezésére áll. Nyáron minden nap, az év többi részében pedig a helyi rendezvényekhez igazodva illetve hétvégente közlekedik majd a kisvonat. A vasúton a kisgyermekektől kezdve a nagyszülőkön át, életkortól függetlenül bárki utazhat, így az egész család szórakozását biztosítja.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére