Jelenlegi hely

A jövő építőmesterei a Szennai Skanzenben

A Jövő Építőmesterei című projekt keretében a Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak a Somogy megyei Szennai Skanzen tagintézményében a Hild József Építőipari Szakközépiskola15 diákja mélyedhet el a népi építészet különböző technikáinak gyakorlatában.  

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt pályázat célja, hogy a tehetségükkel kiemelkedő diákok személyes élményt, tapasztalatot és főként szakmai tudást szerezzenek a nemzeti kulturális örökség és a népi kultúra terén. A Skanzen azt vállalta a projekt megvalósítása során, hogy az építészettel foglalkozó középiskola növendékei számára közel hozza például a szalmatető-fedés, a léckerítés készítés, a tapasztás, vagy a sövényfonás mesterségbeli fogásait. A program az anyagismeret és az egyes technikák elsajátításán kívül hosszú távon azt a célt szolgálja, hogy a jövőbeni fiatal építészgeneráció magáévá tegye a népi építészeti megoldásokat, ezen keresztül egyfajta organikus gondolkodást sajátítson el. Fontos felfedeznünk mai világunkban azokat az eljárásokat, amelyek segítenek újra közel kerülni a természethez, a természetes anyagokhoz, és nem utolsó sorban közvetíteni tudják a korábbi népi építészeti megoldások energetikai előnyeit is.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére