Jelenlegi hely

Holnaptól nyitnak a játszóterek, több gyermeket fogadnak az óvodákban

Szita Károly szuper híreket jelentett be facebook oldalán a kaposvári szülőknek. Nézzük a részleteket.


kép forrás

Nyitnak a játszóterek szombattól

A Polgármester Úr kikérte a kisgyermekes szülők véleményét a játszóterek megnyitásáról, a szülők többsége a játszóterek megnyitása mellett tette le a voksát. Így szombattól megnyitnak a játszóterek Kaposváron.

Megkezdődött a játszóterek felkészítése, a homokcsere, a homok felfrissítése és a fűnyírás is folyamatos, valamint minden játszóteret fertőtlenítenek a nyitás előtt, majd ezt követően minden nap. 

Délelőtt 10 órától használjátok

A fertőtlenítési munkákkal 9 óráig mindenhol végeznek, az egyórás száradási idő után használhatják a játékokat a gyermekek. Ez több mint 100 játszóteret érint.

Szita Károly arra kéri a szülőket, hogy viseljenek maszkot.

A hétvégétől ismét megnyitják a desedai kilátót és a „Halacskás” játszóteret. Május 21-én, csütörtökön újraindul a Fekete István Látogatóközponttól induló elektromos kishajó, bizonyos óvintézkedések mellett. Csütörtöktől ismét lehet csónakokat is kölcsönözni a Desedán.

Így változnak az óvodai, bölcsődei intézkedések

Több gyermeket fogadnak az óvodákban, megszokott környezetben

Az óvónők jelezték, hogy megnövekedett az igény a szülők részéről, hogy gyermekeiket oviba vigyék. Ráadásul sok kisgyerek a saját óvónőjével, dadusával szeretne lenni, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy május 18-tól, mindegyik óvodáját bevonja az ügyeleti rendszerbe a kellő óvintézkedések mellett.

Szita Károly polgármester kezdeményezni fogja a kormány felé, hogy amint az ötfős csoportokkal betelnek az óvodák, úgy bővítsenek a csoportok létszámán és emeljék meg 10 főre a limitet, ha szükséges. A jelenlegi rendszer 410 gyermekig tudja biztosítani a felügyeletet.

Az önkormányzat ugyanakkor továbbra is arra kéri a szülőket, hogy aki megteheti, továbbra is felügyelje otthon a gyermekét. Aki a munkája miatt ezt nem tudja megtenni, azoktól továbbra is munkáltatói igazolást kérnek. Továbbá a szülőknek nyilatkozni kell arról is, hogy gyermekük nem beteg.

A gyermekek biztonsága érdekében a szükséges óvintézkedéseket az intézményekben betartják, helyben mossák az ágyneműket és a törölközőket. A tisztifőorvos ajánlására a gyerekek ne vigyenek be saját játékot, alvókát, kérjük a szülőktől ezt tartsák be!

A bölcsődei nevelés továbbra is ügyeleti rendszerben, jelenleg három intézményben folyik

A bölcsődék esetében hetente megvizsgálják, hogy szükséges-e bővíteni az ügyeleti rendszert. Egyelőre a három ügyeletes bölcsőde látja el a felügyeletet, A Tátika Bölcsőde (Nemzetőr sori bölcsőde) és a Petőfi utcai Tulipános Bölcsőde után a Somssich Pál utcai Százszorszép Bölcsőde 

Ügyeleti feltétel továbbra is, hogy azon szülők gyermekei vehetik igénybe az ellátást, akik munkájuk miatt nem tudják megoldani az otthoni felügyeletet. Erről szükséges mindkét szülő részéről munkáltatói igazolás. Továbbá a vonatkozó kormányrendelet értelmében a szülőnek nyilatkoznia kell arról is, hogy gyermeke egészséges, fertőző betegségben nem szenved. A szülőknek igényeikkel az intézményeket kell keresniük.

Osszátok meg, hogy mindenkihez eljusson!

Forrás: Szita Károly facebook oldal és https://koronavirus.kaposvar.hu/ 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére