Jelenlegi hely

3 hobbi, amit mindenképp érdemes megismertetned gyermekeddel!

A tanórákon kívüli hobbi tevékenységek – ha jól választjuk meg ezeket -, akkor szórakoztatóak és építő jellegűek is lehetnek. Mindig úgy érdemes hobbit választani a gyerekeknek, hogy az szórakoztassa és segítse őt a tehetsége kibontakoztatásában. A zenei képzések zöme ide sorolható.

Miben segíthet a zenélés?

A zene segíti az agy fejlődését, hiszen már tudományosan is bizonyított tény, hogy azok a gyerekek, akik zenélnek, sokkal eredményesebbek a tanulásban is. A muzsikálás szórakoztató elfoglaltság, hiszen nagyon élvezetes megszólaltatni egy-egy hangszert. Emellett a zene oldja a stresszt, és segít az elme megnyugtatásában is. Ha az iskolában esetleg túl nagy a nyomás a tanulás miatt, akkor mindenképpen érdemes zenetanárhoz beíratni a gyerekeket. Több tanulmány szintén kimutatta, hogy a matematika is sokkal jobban megy azoknak a tanulóknak, akik zenét tanulnak, hiszen itt is ritmust és arányokat kell megtanulniuk.

Mindezek mellett a zene segít a lurkóknak abban is, hogy sokkal jobban kezeljék érzelmeiket és jobban ki tudják fejezni magukat. A zenélést gyakorta csoportban is űzik, így a csoportos foglalkozásnak hála, a harmonikus együttműködést is elsajátítják a fiatalok.

Milyen 3 zenei hobbit érdemes választani?

A digitális zongora, az akusztikus gitár és a dob tökéletes választásnak bizonyulhat, ha gyermekünk zenei oktatása a cél. 

A zongoratanulás hatására jobb lesz a véráram az agyban, emellett javítja a verbális memóriát, valamint az olvasási képességet is. Ha gyermekünknek olvasási problémái vannak, akkor érdemes beíratni zongoraórákra. 

A gitározás szintén pozitívan hathat a kicsikre, hiszen sokkal jobb lesz a felfogóképességük, a memóriájuk és még az összpontosításuk is javulni fog. 

A dobolás során minden egyes ütésnél berezonál az egész test, ezáltal a sejteket is mobilitásra készteti. A dobolás ezen túlmenően fejleszti a finommotorikát, valamint a szem és a kéz koordinációját. Amikor gyerekünk még kicsi és azt látjuk, hogy folyton dobol valamivel, akkor érdemes hagyni kibontakozni. Ha nagyobbacska már, akkor írassuk be a megfelelő zenetanárhoz, aki a dobolás minden csínját-bínját megtanítja neki. Ha jól kapcsolódik érzelmileg a tanárral, akkor az alkotás vágya is ki fog teljesedni, így érdemes jól választani. A dobolást mindezeken túlmenően egyfajta mozgásformának is tekinthetjük, hiszen intenzív mozgással jár, így a testi fejlődést is támogatja.

Amikor azt érezzük, hogy sportolás helyett a gyerekünk jobban érezné magát egy zenetanárnál, akkor érdemes a sport mellett a gitár, zongora vagy egyéb órákra is fókuszálni. Ezzel ugyanis nem csupán elindíthatjuk a lelkes csemete zenei karrierjét, de a megfelelő agyi, testi és mentális fejlődését is támogathatjuk.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére