Jelenlegi hely

Szívvel - lélekkel: edző

Minden munkaterületen és tevékenységben azt vallom, hogy a lelkesedés, a kitartás, és az adott személyben levő „tűz”, szenvedély az, ami működteti, és jól működteti a folyamatokat. Vannak szakmák, ahol elsődleges munkaeszköz a személyiség. S ott kezdődik a történet, amikor a másik személlyel interakcióba kerülve egy hullámhosszra tudnak kerülni az adott szakemberrel. A kölcsönös szimpátiával tud kialakulni két ember között a kapcsolat, ahol természetesen, szükséges a kiváló szaktudás is, de mellette nagyon fontos szerepe van egy másik faktornak: a személyiségnek.

 

A személyiség egy összetett fogalom, az adott személy gondolkodási-, viselkedési- és érzelemmintázatát tartalmazza.

Többféle megközelítése és modellje létezik. Viselkedés, gondolkodásmód, temperamentum, ezek mind az alkotórészei. Személyiség tekintetében nagyon sokfélék lehetünk, ezért különbözünk abban is, hogy milyen emberekkel vesszük körül magunkat, kikkel szimpatizálunk erősebb mértékben.

A gyermekeknél is megfigyelhető, hogy különböző típusú gyermekekkel barátkoznak.

Vannak pedagógusok, akikkel könnyebben megtalálják a közös hangot, és sportoló gyerekeknél is különbözik, hogy milyen típusú, személyiségű edzővel képesek jobban együtt dolgozni. A tanár-tanítvány, edző-tanítvány kapcsolata erősen rányomja a bélyegét a közös munkára. Fontos, hogy akár profi, akár hobbi szinten sportoló egyénről beszélünk, a motivációja kívülről is kapjon megerősítést, az edzőtől érkező külső visszajelzések növelik a lelkesedést. 

A közös munkában fontos mindkét fél részéről az elkötelezettség.

A tanítványba vetett hit, a bizalom, az őszinte kapcsolat és a türelem.

Nem létezik „tökéletes” edző, ahogy „tökéletes” tanítvány sem, mindkettőjük személyisége, adottságai, gondolkodása, viselkedése és érzelmei közösen formálják a köztük levő kapcsolatot.

Nagyon bonyolult, több összetevős folyamat ez tehát, ha egy szóval leegyszerűsítve akarjuk mondani, erre a köztük levő kapcsolatra használhatják a „kémia” szót. Ez vagy megvan a személyek közti interakcióban, vagy nincs, viszont nagy mértékben befolyásolhatja az eredményeket.

Ha van választási lehetőséged, érdemes a személyiségben hozzád illő edzőt megkeresned.

Ha pedig úgy érzed, hogy gyermeked és/vagy saját magad is szívesen dolgozol az adott edzővel, működik a „kémia”, a kapcsolódás köztetek, kiváló a szaktudás, akkor jó helyen vagytok, s folytassátok mindenképpen a közös munkát.

Mi ezt érezzük minden alkalommal Ancsihoz betérve a Perfect Shape Alakformáló Szalonban.

  • A Perfect Shape nem csak egy edzőterem, hanem lelke van… <3
  • Ahova mosolyogva megyünk be, és csapzottan ugyan, de ;) nagy mosollyal az arcunkon jövünk ki.
  • Szuper anya-gyermek közös program és kapcsolat szempontjából is, közösen motiváljuk egymást az edzések során.
  • Mindig jut idő Ancsival egy szeretetteli beszélgetésre.
  • Gyermekem véleménye, ami elsőre az eszébe jut Ancsi néniről: „A kedvesség, a mosolygás és a viccesség” <3 <3 <3 … (nos, erről beszéltem ;): Ancsi személyisége az az edzői személyiség, ami valóban magávalragadó, pozitív, megnyugtató és egyben motiváló a gyermekek számára is)
  • Az együttműködő csapat, akik előtt nem kell zavarba jönni, s akik humorral segítik egymást.

Szülőként pedig azért vagyok boldog, mert nem csak én, hanem gyermekem is jól érzi magát egy, az egészsége szempontjából is nagyon fontos, lélekkel és pozitív érzelmekkel teli helyszínen.

Ancsi az az edző, aki szívével lelkével és szakértelmével segít minket egy egészségesebb élet felé.


Szerző: Teveliné Horváth Melinda
okleveles pszichológus, sport szakpszichológus, pedagógus, terápiás kutya felvezető, life coach
https://www.facebook.com/tevelinemelinda/

- KAPOSVÁRIMAMI -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére