Jelenlegi hely

9. Somogyi népzenei-, néptánc- és kézműves tábor (Szenna, 2011. június 23 – 29.)

A 9. éve megrendezett Dudaiskolába az ország minden részéről érkeznek résztvevők, hogy somogyi népdalokat és táncokat tanuljanak kiemelkedő tanároktól és azoktól az idős emberektől, akik Somogyban, illetve a környező megyékben még élő hagyományként őrzik népi kultúránkat.


A tábor célja, hogy ápoljuk, illetve felhívjuk a figyelmet a somogyi népzene és néptánc, néphagyományunk e kis – de annál archaikusabb – rétegére. Olyan oktatókat és előadókat hívunk meg táborunkba, akik szerintünk ma a leghitelesebben tolmácsolják az egykori Somogyország művészetét. Megpróbálunk felkutatni minél több, még élő énekest, zenészt, táncost.

A tábor programja

A 2010-es Dudaiskola szakmai előadói és előadásai voltak:

A falumúzeum bemutatása,                Csepinszky Mária, a Szennai Szabadtéri
története                                            Néprajzi Gyűjtemény egykori vezetője

Puszták népe a Zselicben,                  Eperjessy Ernő, népzenekutató
könyvbemutató

Esténként táncház, játszóház, tábortűz zárja a napot.

A napi programba a kétszeri 2–3 órás tánc- és zeneoktatás mellett  közös daltanulás is tartozik.

A résztvevők az ének és a néptánc mellett 7 népi hangszer, és 5 hagyományos kézműves mesterség közül választhatnak.

A helyi hagyományok részletes megismerésére színvonalas szakmai előadásokon nyílik lehetőség.

JELENTKEZÉSI LAP:

Letölthető, számítógépen kitölthető és e-mail-ben visszaküldhető jelentkezési lap a 2011-es Dudaiskolába.

Kinyomtatható jelentkezési lap a 2011-es Dudaiskolába

A 2010-es részletes program és a táborban készült fényképek itt láthatók.

A Dudaiskola szakterületei és előadói:

Oktatók:

furulya                                                 Juhász Zoltán, Csikvár Gábor
hosszúfurulya                                      Dsupin Pál

duda, dráva-menti horvát duda  Végh Andor
citera                                                    Husi Gyula
hegedű, brácsa, bőgő                          Bergics Lajos
ének                                                     Nyitrai Marianna

tánc                                                      Czigány Tamás, Horváth Tibor
.                                                            Zóka Éva, Pataky Annamária

Kézművesek:

pásztorfaragás                                    Gosztonyi Zoltán
szövés                                                 Bálint Angelika
nemezelés                                           Orosz Adél
bőrözés                                               Rostás Klára
vesszőfonás                                        Berecz Erika

A foglalkozások helyszíne: Idén rendhagyó módon a Dudaiskola helyszíne a szomszéd falu, Zselickisfalud lesz.

A 2010-es részletes program és a táborban készült fényképek itt láthatók.

Szállás: A tábor résztvevői Szennában és a környező községekben található szálláshelyek közül tetszésük (és lehetőségük) szerint választhatnak. Kínálatunkban szerepel sátorhely, olcsóbb panzió és diákszállás, valamint a falusi turizmus keretében szállást adó családok vendégszobái. (Szeretettel ajánljuk például a Kamilla Vendégházat, és a Borbás Vendégházat)

A napi háromszori étkezést a helyi étterem biztosítja, amely az elmúlt táboraink során elnyerte a résztvevők elismerését.

Az előző évek tapasztalatai alapján táborunk résztvevőinek száma 120-150 fő (ennek kb. 1/3 része gyermek), melynek jelentős része rendszeresen visszajár Dudaiskolánkba. Az általunk nyújtott lehetőség nagyon kedvelt családok, művészeti iskolások körében, valamint több külföldi vendégünk is volt már (Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Japán, Németország, Horvátország).

Szeretettel várjuk Önt és egész családját!

Iratkozzon fel e-mail értesítőnkre, amelyben mind a Dudaiskoláról, mind egyéb rendezvényeinkről tájékoztatjuk!

Információ:

dudaiskola@lazidombi.hu
+36 20/584 5507 (Bajzik Éva)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére