Jelenlegi hely

Tematikus hetek és szünetek – ilyen lesz az új tanév

Megjelent a 2016/17-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet hétfőn a Magyar Közlönyben, a következő tanévben több tematikus hét is lesz majd az iskolákban.

A tanítás szeptember elsején, csütörtökön kezdődik, és 2017. június 15-éig tart, a tanítási napok száma 182. A nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban 180, gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában 181 nap. Az őszi szünet november 2-ától november 4-éig tart, a téli szünet pedig december 22-étől január 2-áig. A tavaszi szünet április 13-ától április 18-áig tart majd.

A tanév rendje alapján lesz pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete 2017. március 6. és március 10. között, digitális témahét április 3. és április 7. között, valamint tartanak fenntarthatóság-környezettudatosság témahetet is, április 24. és április 28. között.

A nevelési-oktatási intézmény a munkatervében meghatározott módon részt vehet a témahetekhez kapcsolódó programokon, továbbá a tantervben előírt, az adott témával összefüggő tanítási órákat, foglalkozásokat szervezhet a témahét keretében.

A miniszteri rendeletben meghatározott méréseket, értékeléseket a 2016/2017-es tanévben az Oktatási Hivatal szervezi meg május 24-én. A mérés napja tanítási napnak minősül, amelyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás a művészeti és a testnevelés órák kivételével számukra nem szervezhető.

A hivatal 2018. február 28-áig országos, intézményi és fenntartói szintű elemzéseket készít, majd megküldi az intézményi szintű elemzéseket az intézmények vezetőinek, az intézményi és a fenntartói szintű elemzéseket a fenntartóknak, és a honlapján nyilvánosságra hozza. Az országos elemzést megküldik az oktatásért felelős miniszternek, aki ezt 2018. április 27-éig a kormányzati portálon nyilvánosságra hozza.

A két tanítási nyelvű általános iskolában a hivatal 2017. május 31-ére szervezi meg a célnyelvi mérést.

Az eltérő ütemű fejlődésből, fejlesztési szükségletekből fakadó egyéni hátrányok csökkentésére, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2016. október 10-éig felmérik azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell támogatni, és ezért a tanító indokoltnak látja az ezt elősegítő pedagógiai tevékenység megalapozásához a diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását. Az igazgatók 2016. október 28-áig a hivatal által meghatározott módon jelentik a hivatalnak az érintett tanulók létszámát. A vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2016. december 2-áig kell elvégezniük.

Országos mérés, értékelés keretében a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatát az iskoláknak – az 1-4. évfolyamon, valamint a felnőttoktatásban tanulók kivételével – a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő diákok esetében 2017. január 9. és április 30. között kell megszervezniük. A mérés eredményeit az érintett intézmények 2017. június elsejéig töltik fel a NETFITR rendszerbe.

2017. január 2. és március 31. között szakmai ellenőrzés keretében meg kell vizsgálni az iskolákban a közösségi szolgálat teljesítését és dokumentálását – az ellenőrzést az Oktatási Hivatal folytatja le.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére